Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Bemutatkozás

Kedves Szülők és Leendő óvodásaink!

Hívunk és várunk Benneteket óvodánkba, ahol sok színes program közül válogathattok, sok játék és feladat vár rátok.

Néhány szóban szeretnénk bemutatni óvodánkat:
Óvodánkat, a bölcsődével együtt, 2013-ban újították fel, ekkor kapta meg mindegyik helyiség, a mai formáját.
Nem csak az épület, hanem az udvar is megújult, sok szép fából készült udvari játékot is kapott az óvoda. Játszóudvarunk nagy alapterületű, amely kellemes színtere a szabadban való mozgásnak, hol kedvükre homokozhatnak, mászókázhatnak, hintázhatnak a gyerekek. A „Bozsik program” keretében, 2016.09.02-én felavatásra került az új ovifoci pályánk, itt sokféle sport tevékenységet végezhetnek.
Intézményünk 5 csoportos óvoda,hova jelenleg 125 gyermek jár. Ezen kívül az épületben található a jelenleg 1 csoportos bölcsődénk is, mely a tervek szerint év végére még 1 csoporttal fog bővülni. A csoportok közel azonos életkorú gyerekekből tevődnek össze. Egy vegyes csoportunk is van, ide korlátozott létszámot tudunk csak felvenni, az iskolába menő nagycsoportosok helyére.
Csoportszobáink egyediek, ízlésesek, a gyerekek igényeinek megfelelően berendezettek.
Játékeszközeink segítik a magas színvonalú szakmai munka megvalósulását. Előnyben részesítjük a saját kezünk által készített játékokat, kiegészítőket.
Tornatermünk eszközökkel jól felszerelt, az irányított mozgásfejlesztést segíti elő. Udvarunkon található ovi-foci pálya lehetőséget ad a szabad levegőn végezhető mozgásfejlesztésre. Rendszeresen járnak a középső és nagy csoportos óvodásaink úszásra is. Délutáni foglalkozásainkból, a hét minden napjára találnak lehetőséget. Például aerobik, néptánc, mesejáték, ovifoci, és angol foglalkozások közül választhatnak a gyerekek.
Fontos számunkra a mindennapos mese, vers, mozgás, éneklés, környezettudatosságra nevelés, az egészséges életmód szokásainak kialakítása, formálása és nem utolsó sorban a gyermekek elsődleges és legfontosabb tevékenysége a JÁTÉK.
Kiemelt szerepet szánunk az élmények, kirándulások, tapasztalatgyűjtések, sokoldalú tevékenységek kialakítására.
A gyermekek óvodában töltött mindennapjait ünnepeinkkel is igyekszünk színesíteni, maradandó élményt nyújtani. Rendszeresen bábozunk vagy mesét adunk elő a gyermekeknek és olykor a felnőtteknek.
Munkánkat külső szakemberek is segítik:logopédus, pszichológus, fejlesztő pedagógusok, óvodai szociális munkatárs.
Célunk, hogy az óvodánkba járó gyermekek érzelmi biztonságban, sok, szép élménnyel gazdagodva élvezzék a nálunk töltött éveket, és magabiztosan lépjenek  az iskolába.
Intézményünkbe szakképzett, gyermekközpontú óvodapedagógusok és dajkák dolgoznak, akik kellő odafigyeléssel és szeretettel végzik munkájukat.
Reméljük felkeltettük érdeklődésüket, szívesen látjuk Önöket és gyermekeiket az óvodánkban.   

ÓVODÁNK HIVATALOS NEVE: Tabi Takáts Gyula Óvoda és Bölcsőde Többcélú Intézmény
CÍME: 8660 Tab, Óvoda u.4
EMAIL CÍME: tabovodavezeto@gmail.com
TELEFON: 84/ 320-310
INTÉZMÉNYVEZETŐ: Kissné Bíró Veronika         
HELYETTES: Kovács Györgyné
 
Kissné Bíró Veronika
intézményvezető